Kitiltották a Maradj Talpon-ból, mert jobbikos

"Ahhoz, hogy talpon maradj, először le kell térdelned."

Varga Dániel hétfő esti Facebook-bejegyzésében tette közzé megdöbbentő történetét.

A fiatalember nemrégiben jelentkezett a Maradj Talpon-ba, elmondása szerint a castingon "mindenki nagyon kedves volt",  a végén pedig közölték vele, hogy várják a műsorba. Erről később e-mailt is kapott, amely szerint a felvétel január 11-én lesz. A levélben a pontos időponttól és helytől kezdve az öltözködésen át a szükséges iratokig minden fontos információt leírtak. Dániel tehát biztos lehetett benne, hogy tényleg bekerült a vetélkedőbe és lelkesen készült is a megmérettetésre.

Január 9-én, két nappal a felvétel előtt azonban felhívták az MTVA-tól azzal, hogy sajnos mégsem szerepelhet a műsorban

"a munkája miatt".

Dánielnek két állása van:

a csepregi önkormányzatban képviselő a Jobbik színeiben, illetve a párt országgyűlési frakciójánál tanácsadó.
 
Varga a Jobbik Ifjúsági Tagozatának alelnöke, a szervezet azonban nem a munkahelye.
 

A válogatón külön rákérdezett, hogy ez jelenthet-e problémát, ám azt a választ kapta, hogy nincs ezzel semmi gond, hiszen

"számos önkormányzati képviselő, polgármester és országgyűlési dolgozó fordult már meg náluk."

A rossz hírt közlő MTVA-s munkatárs pár mondattal később be is vallotta, hogy

valójában politikai okok állnak a háttérben.

A kérdésre, hogy talán a párttagságával van probléma, mély hallgatás volt a válasz, majd sűrű bocsánatkérések közepette azzal biztatta, hogy "talán pár év múlva" mehet játszani a műsorba.

Dániel nagyon csalódott, és mélységesen felháborítja, hogy "az ilyen kvízműsorokban nem a rátermettséget és a tehetséget nézik elsősorban." A fiatalembernek esze ágában sem volt politikai propagandára használni a Maradj Talpon-t. Az Alfahírnek elmondta, jelentkezésekor külön kérte, hogy a műsor jellege miatt a munkája helyett inkább történeti kutatásairól, vagy kitüntetésgyűjtő szenvedélyéről beszélgessenek. Így, hát nem nagyon tud másra gondolni, mint, hogy "az állami pénzzel teletömött közmédia politikai meggyőződés alapján diszkriminál".
 
Tavaly júniustól egyébként
 
a Habony Árpád köréhez tartozó Apropó Média Kft készíti a népszerű kvízműsort.

Decemberben, az év utolsó adásának felvétele után váratlanul kirúgták az egész korábbi stábot.
 
A mostani, elég nyilvánvalóan pitiáner politikai diszkriminációnak tűnő döntést tehát már az új csapat hozta.
 
Hacsak nem felsőbb szintről szóltak le nekik,
 
hogy ellenzéki kötődésű versenyzőnek nincs helye a vetélkedőben. Az MTVA-t meg is kérdeztük, hogy pontosan mi történt, választ azonban tegnap este óta nem kaptunk tőlük.
 
"Hogy mi az egész történet tanulsága? Ahhoz, hogy talpon maradj, először le kell térdelned."
 
- zárja bejegyzését Varga Dániel azzal a mondattal, amely akár a jövőben a közmédia új mottója is lehetne.