Korrupciót szimatol a Jobbik a szilvásváradi lovasközpont-beruházása körül

Szűcsné Major Ildikó, a Jobbik szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta:

a projekt jól példázza, hogy a kormány számára nem a kivitelezés fontos, hanem az abban rejlő korrupciós lehetőség.

Lovasközpont helyett lovasított közpénz?

A Felderítő szerint a novemberben átadott, majd decemberben bezárt lovarda felújítására 6,8 milliárd forintot szánt a kormány, a projektbe egy lovasstadion is tartozott.A közbeszerzésre csak Mészárosék jelentkeztek, ugyanakkor úgy tűnik, nem végeztek túl jó munkát: Ifjabb Bozsik József egyes- és pónifogathajtó szövetségi kapitány az N1TV-nek arról beszélt, a talaj sem jó minőségű, ráadásul a téli rendezvények ellenére a lovarda fűtetlen, így a külföldi létesítmények sokkal magasabb színvonalúnak bizonyulnak.

Szóvá tette, hogy a költségek 2013 óta folyamatosan növekednek arra hivatkozva, hogy megfelelő műszaki tartalom szükséges ahhoz, hogy a létesítmény nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas legyen. A fedett lovarda 1,9 milliárd forintból készült el, azonban a novemberi megnyitó után műszaki problémák miatt lezárták - mondta a szóvivő, aki szerint nem volt fűtés, a vízvezeték-rendszer elfagyott, az öntözőberendezés pedig nem a pályát, hanem a nézőket locsolta.

Szűcsné Major Ildikó bírálta, hogy a milliárdos beruházást Mészáros Lőrinc nyerte el. Tájékoztatása szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke a kormányfőtől vár választ a kivitelezéssel kapcsolatban.

Felvetette azt is, hogy a beruházás részét képező 6000 fős stadion mennyibe kerül majd és használható lesz-e.

A szóvivőt kérdezték a 2024-es budapesti olimpia pályázattal szemben indított aláírásgyűjtési akcióról is. Azt felelte: a Jobbik már a pályáztatáskor felvetette egy népszavazás szükségességét, most pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is fel kell mérnie a társadalmi támogatottságot, ugyanis annak híján nem is esélyes megnyerni a rendezés jogát.