Százmilliárdos közbeszerzést nyert Mészáros üzlettársa

November óta tudni lehetett, hogy az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakört és Kondoros közötti szakaszának két részét a Hódút Kft. és a Duna Aszfalt Kft. építi.

A gyorsforgalmi építésére még tavaly írták ki a közbeszerzést, de az uniós értesítőben csak most jelent meg az eredmény. 
 
A 61 kilométeres útszakaszt most 145,77 milliárd forintért építhetik meg:
 
Az építkezést három részre bontották: a 20 kilométeres első útszakaszt 56 milliárd forintért, míg a 20,4 kilométer hosszú harmadikat 45 milliárdért építheti a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. A közbülső 20,5 kilométeres második szakaszt az EuroAszfalt Kft., a Swietelsky Magyarország Kft., a Soltút Kft. és az A-Híd Zrt. alkotta konzorcium építheti meg.
 
Mint ismert, a Hódút Kft. a Magyar Vakond Kft.-n keresztül annak a Varga Károlynak tulajdonában van, aki Mészáros Lőrinc tulajdonostársa két másik érdekeltségben is.