Peres úton kéri vissza a pedofil politikus az áldozatának fizetett kárpótlást

A most 75 éves, republikánus párti Hastert 1999-től 2007-ig volt a képviselőház elnöke, de gyerekmolesztálási ügye sokkal régebbre, a múlt század hetvenes éveire nyúlik vissza. Hastert akkor birkózóedző volt egy középiskolában. 1965 és 1981 között több diákot is molesztált. A szexuális bűncselekményeket mindazonáltal büntetlenül megúszta, mert mostanra mind elévültek. A pénzügyi törvények megsértése miatt ítélték el tavaly, és 15 hónapos börtönbüntetését tölti. Ennek ellenére az ítélethirdetéskor a bíró nem mulasztotta el "sorozatos gyerekmolesztálónak" nevezni Dennis Hastertet.

A volt házelnök azzal bukott le, hogy szabálytalanul vett fel rendszeresen több ezer dollárt, ami szemet szúrt a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI). A pénzt egy korábbi áldozatának szánta, akinek 3,5 millió dollárt ígért, ha örökre hallgat a történtekről.

Hastert nagyjából az összeg felét kifizette, de miután az FBI lefülelte, nem adott több pénzt korábbi áldozatának, aki peres úton akarja kikényszeríteni, hogy egykori bántalmazója fizesse ki neki, amit ígért, a maradék 1,8 millió dollárt. Hastert viszont ehelyett ellenkeresetet nyújtott be, melyben ő követeli vissza az eddig kifizetett 1,7 milliót a férfitől, akit a hetvenes években 14 éves korában megrontott.

"Miután a felperes megszegte ígéretét, az alperes (Hastert) mulasztása jogos" - áll a bírósági beadványban, melyben az ügyvédek azt is hozzáteszik: "igazságtalan, hogy a felperes megtartsa az 1,7 millió dollárt".

A szövetségi ügyészek közölték, hogy az egykori áldozat nem fenyegette bántalmazóját azzal, hogy lebuktatja, ha nem fizet, így zsarolás nem történt.

Az áldozat jogi képviselője bírálta Hastert döntését, amiért "áldozatától követel fizetséget ahelyett, hogy tartaná a szavát, és kifizetné a kárpótlást a molesztálásért és az okozott fájdalmakért".

A vádhatóság azt is világossá tette, hogy ha tehetnék, vádat emelnének Dennis Hastert ellen szexuális visszaélés miatt, de az elévülés miatt erre már nincs lehetőségük.