Brutális üzemanyagár-csökkenést jósol a szuperelemző

Az olaj hordónkénti ára tavaly februárban érte el mélypontját 26 dollárral, most pedig 50-55 dollár körül mozog.

Shawn Driscoll, a T. Rowe Price New Era Fund menedzsere a napi.hu szerint viszont arról beszélt a MarketWatch-nak, hogy az olaj hordónkénti ára talán már jövőre lecsökkenhet húsz dollár alá is.

A lap emlékeztet, hogy Driscoll a 2014 novemberi 80 dolláros árszintnél előre megjósolta, hogy 50-ig fog esni az ár, majd amikor ez megtörtént, 30-at ígért, ami szintén bejött. Igaz, később 20, illetve 20 alatti árakat is elképzelhetőnek tartott, de 26 alá végül nem ment a szint.

A szakértő szerint az elmúlt év drágulása valójában egy trenddel szembeni rally, amire gyakran sor kerül hosszú távú mélyrepülések esetén. Úgy gondolja, az olajpiac még hosszú évekig így fog teljesíteni.

Azt mondta, 2018-ban már újra 30 dollár körüli hordónkénti árakról beszélhetünk majd, és nagy esélyt lát arra, hogy a tízes tartományig süllyedjenek a számok.