Mindent visszakapnak: a Fehér Ház rá fog szállni az ellenséges sajtóra

"Foggal, körömmel vissza fogunk vágni minden nap, és vasárnap kétszer".

"A lényeg nem a tömeg mérete" - mondta a Fox News televíziónak arra utalva, hogy a média szerint kevesebb érdeklődő vett részt Trump beiktatásán, amiért az elnök hazugsággal vádolta meg szombaton a médiát.

"A lényeg a támadás, és az, hogy egy nap alatt megfosszák a törvényességtől az elnököt. Ezt nem tűrjük karba tett kézzel" - jelentette ki Priebus.

"Foggal, körömmel vissza fogunk vágni minden nap, és vasárnap kétszer" - tette hozzá.

A kabinetfőnök megismételte azt a vádat is, hogy a sajtó manipulálta a Donald Trump beiktatásról készült fényképfelvételeket, hogy kevesebb ember látszódjon, mint Barack Obama 2009-es eskütételekor.

Szombaton a CIA központjában tett látogatásakor az elnök azt mondta, hogy szerinte másfél millióan lehettek az érdeklődők. "Őszintén szólva, azt hiszem másfél millióan is lehettek, a tömeg elért a Washington emlékműig. De láttam, hogy a tévében az üres gyepet mutatják, és 250 ezer emberről beszélnek. Ez hazugság" - hangsúlyozta Trump, hozzátéve: a hírcsatornák "nagy árat fognak fizetni becstelenségükért".