Több ezer kilométeres élőláncot állítottak fel az alkohol ellen tiltakozva

Az eseményt szervező bihari kormány tájékoztatása szerint szombaton délután 32,5 millió ember csatlakozott a demonstrációhoz, és egymás kezét fogva 3 ezer 316 kilométer hosszú élőláncot alkotott, ami a "világ leghosszabb emberi élő láncának" nevezhető.

A sort alkotó emberek - köztük földművesek, munkások, nők és gyerekek - 45 percig fogták egymás kezét, hogy jelezzék, egyetértenek a kormány alkohollal szembeni fellépésével.

A szervezők nagy sikerként könyvelték el a rendezvényt: mint közölték, előzetesen mintegy húszmillió résztvevőre számítottak, amit messze túlszárnyaltak a végső adatok. A kormányzat az iskolákban és közösségekben is meghirdette a rendezvényt, de a részt vevők önként mentek el a demonstrációra.

A láncba a bihari főminiszter, Nitish Kumar is beállt, aki tavaly áprilisban bevezette a szeszesitalok tilalmát az államban.

Az élőlánc felállását az állam útjain öt műhold, négy repülőgép, két helikopter és 40 drón dokumentálta.

A szervezők elmondták, hogy a Bihar főútvonalain felálló, összefüggő élőlánc mellett az államban még összesen további több mint 8000 kilométeren álltak fel egymást kezét fogó emberek, így a lánc teljes hossza a mellékágakkal meghaladta a 11 ezer 400 kilométert.

A világrekordokat rögzítő Guinness szerint a leghosszabb emberi élőlánc rekordját eddig Bangladesben tartották, ahol 2004-ben ötmillió ember állt össze és fogta meg egymás kezét egy 1050 kilométeres sorban.