Még mindig sokan nem értik, hogy tilos előre utalással vásárolni

Százakat, ezreket vernek át. Miért nem tanulunk mások hibájából?

Noha az aprohirdetési oldalak próbálják figyelmeztetni a vásárlókat arra, hogy előre utalással nagyon kockázatos dolog vásárolniuk, sokan ezt még mindig nem értik meg:

Az ügyészség honlapján kedden megjelent közlemény szerint a hatóságok most is elfogtak egy direkt erre szakosodott bandát.

Azt írják, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emeltek vádat négy férfivel és egy nővel szemben, akik jellemzően elektromos fűkaszát, kerékpárt, láncfűrészt kínáltak eladásra áldozataiknak, de volt, aki olcsó laptop vagy mobiltelefon reményében utalt pénzt nekik.

Noha az elkövetők tettek néhány óvintézkedést lebukásuk ellen (például mások nevére bejegyzett mobilon telefonáltak, és internetkávézóból neteztek), de mivel a megadott bankszámlaszámot muszáj volt egyik társuk saját nevére megnyitniuk a bankban, a lebukás garantált volt.

Ha elköltik a pénzt, nem tudják visszaadni

A bűnözőket ugyan azonosították, de abban aligha reménykedhetnek az átvert vásárlók, hogy a pénzüket is visszakapják. Ha ugyanis nem tudják behajtani rajtuk az összegeket, a vevők legfeljebb azzal vigasztalódhatnak, hogy az elkövetőket lecsukják – a pénzüket nem könnyen látják viszont.

Az ügyészségi közlemény szerint az említett elkövetők nem voltak kispályások:

- egy hónap leforgása alatt 22 vevőtől összesen 1.564.500 forintot, majd

- további három hónap alatt 51 vevőtől összesen 2.710.490 forintot szedtek be.


Látható, hogy az efféle csalásra bőven van potenciális áldozat, pedig az előre utalás egyértelműen bizalmi kapcsolatot igényel, amit egy vadidegennel kialakítani óriási felelőtlenség. Három-négy hónapnyi hirdetés alatt mégis volt 73 olyan áldozatuk, aki önként sétált be csapdájukba.

Ha csak így lehet megvenni, az régen gyanús

Éppen ezért kell nagyon óvatosnak lennie annak, aki egy idegentől szeretne vásárolni az interneten keresztül. Ha az eladó ragaszkodik az előre utaláshoz, vagy furcsa történetet ad elő ennek szükségességéről, az rögtön gyanús, hiszen számtalan más megoldás is létezik az adott termék átvételére.

Ha lehet, mindig ragaszkodni kell a személyes átvételhez, de ha ez a távolság miatt nem megoldható, még mindig szerencsésebb utánvételes megoldást választani. Ekkor ugyanis lehetőségünk van arra, hogy ha nem kapunk terméket, ne fizessük ki a díjat, de arra is, hogy leellenőrizzük mit kaptunk, vagy gyorsan letiltassuk az utalást. Egy tégláért ugyanis senki nem szeretne tízezreket fizetni.

Ezekre ma már számtalan megoldást kínálnak a csomagautomatás, csomagpontos hálózatokon keresztül, de olykor a futárszolgálatok is meglepően olcsón szállítanak, akár országosan, háztól-házig is. Ilyenkor pedig sokkal kisebb a lehetősége annak, hogy csalókba fussunk, hiszen a rosszakarók bármilyen személyes, azaz visszakövethető kapcsolatot kerülni próbálnak, ahogyan a bekamerázott és bankkártyával működő csomagautomaták sem elég anonimak számukra.

Az ilyen jellegű csalások évente elérhetik az ezres nagyságrendet, pedig valójában mindenki sejtheti, hogy kockázatos dolog látatlanban pénzt küldeni egy idegennek.

Úgy tűnik azonban, sokaknak még a tudatos fogyasztói magatartás legalapvetőbb szabályai is ismeretlenek.