Élőben közvetítették a csoportos nemi erőszakot a Facebook-on

A nagy közfelháborodást kiváltó, brutális eset még vasárnap történt, a Stockholmtól északra fekvő Uppsala városában.

Szemtanúk szerint a férfiak pisztolyokkal felfegyverkezve rontottak be a nő lakásába, majd leteperték áldozatukat és többször is megerőszakolták.

A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottak három órán keresztül élőben közvetítették a támadást egy Facebook-csoportban.

A hatóságokat több olyan szemtanú értesítette, akik a közösségi portálon botlottak bele a stream-be, egyikük így nyilatkozott egy svéd lapnak:

"Először azt hittem, csak egy ízléstelen tréfa."

 

A Facebook azóta eltávolította a videót, a svéd rendőrség pedig mindenkit arra kér, akinek esetleg birtokában van a lementett felvétel, hogy a nyomozás érdekében szolgáltassa be. Egyelőre nem világos, hogy több stream is készült-e a bűncselekményről, többen ugyanis látni véltek egy olyan videót is, ahol a nőt arra kényszerítik, mondja azt: nem erőszakolták meg.

A nyomozók jelenleg is nyomok után kutatnak az áldozat lakásában.

Az elkövetők életkora kérdéses: a Guardian 25-28, míg az Info-Direkt és a New York Times 18-24 év közötti, feltehetőleg közel-keleti támadókról ír.

Az áldozat egy 30 éves svéd nő.

Rasszista feketék élőben közvetítették a Facebookon egy fehér fiú brutális megkínzását

A Chicagoban történt döbbenetes esetről meglepő módon a jelentősebb amerikai médiumok is beszámoltak. A felvételen látható, ahogy támadói őrjöngve nevetgélnek áldozatukon. A fehér fiúra különböző rasszista megjegyzéseket is tettek, a szitkozódásból nem maradt ki Donald Trump sem.