Vizoviczki: Vallásos ember vagyok

Az éjszaka egykori császára, ha egy durvább krimit lát a tévében, elkapcsol.

Az éjszaka egykori császárának legfontosabb állításai az interjúban:

„Portik Tamás egyetlen, Váci utcai szórakozóhelyembe szállt be, mindössze négymillió forinttal, ezt is rám erőltette. A pénzét négy hónap után – amikor illegalitásba került – visszaküldtem neki.”

„Portik Laborc Sándorral való találkozója miatt a mostani kormányoldalon keletkezett egy politikai igény Portik körének a felszámolására, ebbe kerültem bele én is. Aztán a nyomozás során kiderült, hogy egy darab baloldali vagy Portikhoz köthető kapcsolatom sincs. Ellenben a jobboldalon számos jó kapcsolatom van.

„(…)abban a színben tüntettek fel, hogy én erőszakkal szereztem szórakozóhelyeket. Egy embert mutassanak, akitől így szereztem!”

„Az a vállalkozó, akitől például a Dokk Cafét vásároltam, azt mondta, megalakítja a Vizoviczki rajongói klubot, mert ilyen korrekt üzletemberrel még nem találkozott; minden a szerint zajlott, ahogy megállapodtunk, a vételár pontosan, időben ott volt a számláján.”

„A rendőrség kihallgatta azokat, akiktől helyeket béreltem vagy vettem. Volt, aki azt mondta, tudom, hogy most azt várják tőlem, hogy mondjak valami rosszat, de nem tudok.”

„(…) én bűnözőket még a tévében sem nézek. Bárhogy is állítanak be, én egy vallásos ember vagyok. Ha egy durvább krimit látok a tévében, elkapcsolok.”

Médiatanácsadóként dolgozott Vizoviczkinél Kubatov embere

Évekig irányította Vizoviczki László diszkóbirodalmának kommunikációját a Blikk egykori főszerkesztő-helyettese Volly György, aki évek óta a Ferencvárosi Torna Club kommunikációs igazgatója. Volly György 2012-ben került a fradi kommunikációs vezetői székébe, még azt megelőzően, hogy Vizoviczkit és társait letartóztatták. Ekkor Vizoviczkinek is dolgozott, de mint egyik leveléből kiderül, ezt jobbnak látta titokban tartani.