Bróker Marcsi még mindig taktikázik?

Az álbróker ügyvédjéhez még nem sikerült kézbesítenie a Törvényszéknek.

Emlékezetes, a Kun-Mediátor egykori vezetője, D. Sándorné, akit Karcagon csak Bróker Marcsiként ismertek, legalább 1000 ember minimum 10 milliárd forintjával lépett meg, és meg sem állt egészen az egzotikus Belize-ig.

Ismét lebukott a Habony Művek: fideszes nyugdíjasvezér a „független" és „hiteles" forrásuk

Kétségbeesetten próbálta meg a Fideszre ráégő Bróker Marcsi-botrányt a Jobbikra tolni a kormánypárt. Az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában álló TV2 egy karcagi idős urat szólaltatott meg, aki azt nyilatkozta a fideszes tévének, hogy „az a hír járja a városban", miszerint az Épkar támogatta a Jobbik kampányát.

Az is ismert, hogy azóta hazahozták őt a magyar hatóságok, és egy hónapra előzetes letartóztatásba is került december közepén.

Csakhogy ennek időtartama már lejárt, így felvetődött a kérdés, hol van most Marcsi? (Azaz: született-e döntés vagy nem az előzetes letartóztatás meghosszabbítása, vagy megszüntetése tárgyában?).

A videk.ma portálnak ezzel kapcsolatban válaszolt a Szolnoki Törvényszék. Eszerint az ügyészség azt követően tett indítványt a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítására, miután jogerőre emelkedett az egy hónapos elzárás. Az említett ügyészi indítványt a Szolnoki Járásbíróság 2017. január 12-én meghozott végzésében bírálta el, és a végzést a gyanúsítottnak, védőjének és az ügyészségnek is megküldte.

A gyanúsított védője számára azonban a végzés még nem került szabályszerűen kézbesítésre, ezért arról, hogy Bróker Marcsi sorsa miképp alakul, még nem tájékoztathat a Törvényszék.