140 év műemlékvédelmi dokumentációjának jó része lett oda Orbán szeszélye miatt

Pótolhatatlan veszteség érte a magyar kultúrát.

De mi köze ehhez a miniszterelnöknek?

Annyi, hogy a kormányfő Várba költözése miatt kellett összecuccolnia a jobbára már nemlétező magyar műemlékvédelem utolsó bástyájának, a Forster Központnak.

A költözési mizériában azonban nem sikerült időben új helyre - a Daróczi utcába - költöztetni az intézményt, így hiába pakoltak össze a központ Táncsics utcai főhadiszállásán, a műemlékvédelmi tervtár és könyvtár állománya továbbra is az épületben rostokolt.

Egészen január 12-éig, amikor is szétdurrant egy távhővezeték, a hatvanfokos víz pedig megfőzte a teljes, 140 évet felölelő dokumentációt.

Az Index úgy tudja, hogy az épület felsőbb szintjein szakszerűtlenül kapcsolták ki a fűtést - nem víztelenítették a rendszert - ez pecsételhette meg a kulturális örökségünk sorsát.

Vízbe fúlt magyar múlt

A Miniszterelnökség szerint ugyan nem történt említésre méltó baj, az iratok, fotók, tervek és könyvek egy része valószínűleg örökre megsemmisült.

Az Indexnek nyilatkozó műemlékvédők szerint több anyag is "menthetetlen" állapotban van és "ezres nagyságrendben" mentek tönkre dokumentumok.

"A kihajtható régi tervrajzok különösen kényesek, és a tekercsben lévő pauszrajzok sem látszanak menthetőnek. Az eredetileg színes fényképek szemmel láthatólag napról napra veszítik el színeiket az ázás óta - ez például a régi oltárképek restaurálását dokumentáló fotóknál pótolhatatlan veszteség"

- idéz a portál egy név nélkül nyilatkozó szakembert.

Az csak hab a tortán, hogy a költözésnek továbbra sincs pontos időpontja, ráadásul a Daróczi utcában szintén beázás volt, az ott megsérült iratanyag pedig épp a Forster Központban szárad, közvetlenül az alagsor fölött.

Ennél a tragédiasorozatnál talán semmi sem jellemzi jobban a magyar műemlékvédelem évtizedek óta tartó kálváriáját.