Végső győzelem a Radetzky-laktanya ügyében? - A műemlékvédelem csak civil összefogással vívható ki

Meglett a széleskörű társadalmi összefogás eredménye.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ugyanis kedden ítéletet hirdetett a Radetzky-laktanya perében, amit a befektető indított a Fővárosi Kormányhivatal 2016. június 2-án meghozott határozata ellen.
Mint emlékezetes, ennek köszönhetően állították le a HB Reavis nemzetközi "ingatlanfejlesztő" cég azon törekvését, hogy a főváros egyik értékének számító Radetzky-laktanyából a Mammut áruházak konkurenciájának szánt, a városképet elcsúfító, a környékbeli házak fölé tornyosuló üzletközpont épülhessen.

A multicég ügyvédei a perben arra hivatkoztak, hogy a kormányhivatal 2016-os döntése sérti a 2010-ben jóhiszeműen szerzett és gyakorolt építési jogukat, mivel ők még az elévülési határidőn belül, 2012-ben megkezdték a munkálatokat.

Győzelem! - Leállították a Radetzky-laktanya bontását

Budapest Főváros Kormányhivatala a mai napon megtorpedózta a II. kerületi Bem téren található Radetzky-laktanya épületeinek bontását. Ezzel meghiúsul a HB Reavis ingatlanfejlesztő cég gigaprojektje, melynek keretében az'56-os forradalom kiindulópontjának is tekinthető épületegyüttesből Bem Palace néven kreáltak volna a környéket közlekedési és látványképi szempontból ellehetetlenítő, illetve elcsúfító, hétemeletes üzletházat.

Szerencsére a bíróság átlátott a szitán, és döntésében elutasította a cég keresetét.

Az indoklás szerint:

- Egyrészt, az eredeti civil aggályoknak megfelelően, a 2010-ben megadott építési engedély tényleg jogszabálysértő volt, mivel nem vette figyelembe az örökségvédelmi előírásokat.

- Másrészt elismerték, hogy a Radetzky-laktanya műemléki védelme kapcsán a közérdek kiemelten esik latba, hiszen az épület megőrzésének fontosságát miniszteri rendelet állapította meg, egyedi tartalommal és komoly dokumentációval, amit a kerületi szabályozás nem írhat felül, hiába fáradozott ezen a tervtanács.

- Továbbá a bíróság leszögezte: kiviteli terv hiányában a felperes nem kezdhette volna meg a bontási-építési tevékenységet 2012-ben (ezt a dokumentációt csak 2016-ban nyújtotta be) - pláne, hogy hosszú éveken keresztül csak előkészítő jellegű munkálatok folytak a területen és nem tényleges építkezés -, így a kormányhivatal építési engedélyt visszavonó határozata nem sértette a befektető jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogát.

Az ítélet ugyan jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye, de a HB Reavis az ítélet kézbesítését követő 60 napon belül felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő a Kúriánál. Ami azonban csak abban foglalhat állást, hogy a közigazgatási bíróság eljárása és döntése jogszabályt sértett-e.

Ez azt jelenti, hogy az építési engedélyt visszavonó hatósági döntés továbbra is irányadó, tehát a Radetzky-laktanyát nem lehet lebontani, a tulajdonosnak pedig a műemlékvédelmi szabályok szerint helyre kell állítania a jogellenes bontással megsértett eredeti állapotot. Tehát visszaépülhet a födém, a lebontott magtárépület és a nyílászárók is újra a helyükre kerülhetnek.

A Magyar Patrióták Közösségének közleménye

Egyesületünk üdvözli a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által a Radetzky-laktanya perében meghozott ítéletet, amit jogállami döntésnek tartunk.

A mai napon szerencsére ismét bebizonyosodott, hogy a profitérdekeltségek nyomásgyakorlása nem szoríthatja sarokba a kulturális örökség védelmére hivatott jogszabályokat és a – Bíróság által is nyomatékosan figyelembe vett – közérdeket.

Reméljük, ezt a befektető is tudomásul veszi, és véget vet az értékes műemlék épület kálváriájának, tiszteletben tartva a nemzet közös történelmi örökségét.

 

2017. 01. 24. – Magyar Patrióták Közössége

Az eset tanulsága, hogy nem szabad hagyni, hogy a nagyvállalati, befektetői érdekek tönkretegyék fővárosunk, és úgy általában Magyarország épített örökségét, civil összefogással pedig még az olyan mogulok is leküzdhetők, mint a HB Reavis héjái, hiába kapnak akár kormányzati hátszelet is.

A Bem Palace a fideszes ingatlanoligarchák újabb műemlékrombolása lesz

Megszokhattuk, hogy 2010 óta a Fidesz rendre úgy módosítja a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, hogy azzal a saját nagytőkéseit és beruházásaikat támogassa, alárendelve a műemlékvédelmet az oligarcháknak - fogalmazott a Radetzky-laktanya előtt tartott sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője.