Marad a szmogriadó

Továbbra is indokolt a magas légszennyezettség miatti riasztási fokozat és az ahhoz tartozó gépjárműforgalmi korlátozások fenntartása a fővárosban.

A tájékoztatás szerint szerdán - jelentős forgalomcsökkenés mellett - már kis mértékben javult a budapesti levegő minősége, ugyanakkor még nem teljesültek maradéktalanul a riasztási fokozat megszüntetésének feltételei.
    
Szerdán a 10 mérőpontból egy helyen, Csepel-Királyerdőben haladta meg a riasztási küszöbértéket a szálló por 24 órára számított átlagos koncentrációja; három helyen - a Széna téren, Kőbányán és a XV. kerületi Kőrakás parkban - pedig a szmogriadó alacsonyabb, tájékoztatási fokozata feletti szint alakult ki.

Részben ingyenessé teszik a budapesti tömegközlekedést

"Sajnos a Fidesz leszűkítette a szmogriadó idejére általános díjmentességet biztosító, Jobbik által benyújtott javaslatot, de ez is több, mint a semmi."- írta Facebook-oldalán Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője.Mint ismert, a legerősebb ellenzéki párt azt javasolta a Fővárosi Közgyűlésben, hogy szmogriadó idején legyen díjmentes a fővárosi közösségi közlekedés - közölte a Jobbik budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Kitértek arra is, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat éjjeli előrejelzése szerint noha csütörtökön napközben az egészségügyi határérték környékére csökkenhet a szálló por koncentráció, estétől újra romlás várható a levegőminőségben. A legfrissebb számítások szerint jövő hét kedden érkezhet egy erősebb front, csapadékkal és széllel, ami hosszabb időre véget vethet a szmogos időszaknak - írták.
    
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye emlékeztetett arra, hogy továbbra is tilos Budapesten olyan gépjárművel közlekedni reggel 6 és este 10 óra között, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód nullától négyesig terjed, vagy egyáltalán nem tartalmaz kódot. Az intézkedés nem vonatkozik az M0-s elkerülő út fővároson áthaladó szakaszaira, továbbá a Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak közlekedését biztosító utakra.
    
A gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, a korlátozást megsértőkkel szemben legfeljebb 150 ezer forintos szabálysértési bírság szabható ki.

Mint ismert, a Jobbik javaslatára a fővárosból kitiltott személygépkocsik forgalmi engedélyével ingyenes használható a tömegközlekedés.