Építhetik a kerítést a mexikói határra

Döbbenetes meglepetés: Mexikó elnöke viszont közölte, hogy nem kér a kerítésből, annak költségeit pedig nem hajlandó fizetni.

Az egyik az illegális bevándorlás megfékezéséről szól és a szövetségi támogatás megvonását helyezi kilátásba olyan - többnyire demokrata politikusok irányította - szövetségi államok és városok számára, ahol menedéket nyújtanak az illegális bevándorlóknak. A másik elnöki rendelet az amerikai határok megerősített védelméről szól, s ezen belül a mintegy 3200 kilométeres amerikai-mexikói határon megépítendő falról.
 
Az elnök bejelentette, hogy a belbiztonsági minisztérium és a Fehér Ház azonnal megindítja a fal megépítését, s azon meggyőződésének adott hangot, hogy a fal nemcsak a Mexikó, hanem a közép-amerikai térség egésze felől érkező bevándorló-áradatot megállítja majd.

Mexikó viszont nem kér belőle

Elutasította viszont a fal építését és költségeinek kifizetését Enrique Pena Nieto mexikói elnök.

Nieto Twitter oldalára feltett videóüzenetében azt mondta:

"Sajnálom és elítélem az amerikai kormány döntését, hogy folytatja a fal építését a határon, amely éveken át inkább megosztott, és nem egyesített bennünket".

Hozzátette, többször elmondta már, "Mexikó nem fog fizetni a fal felépítéséért", annak ellenére, hogy Trump kitartóan állítja: déli szomszédja állja majd annak költségeit.
    
Mexikóban sokan arra szólították fel Nietót, hogy tiltakozásul a washingtoni lépésekre mondja le a jövő hétre tervezett egyesült államokbeli útját. A mexikói elnök nem válaszolt ezekre a felszólításokra.