Párizsnak és Berlinnek nem tetszik, hogy Trump nem fogadja be a muszlimokat

Az első hivatalos látogatásán Párizsban tartózkodó Gabriel a közös sajtóértekezleten arról is beszélt: a két országnak világos álláspontja van a Moszkva elleni büntetőintézkedésekkel kapcsolatban.

Ayrault azt mondta, hogy szeretnék végigvinni a minszki békefolyamatot. "Ez az egyetlen út a szankciók feloldásához" - mondta.

Mindketten hangsúlyozták: fontos, hogy Németország és Franciaország határozott, egységes álláspontot képviseljen a kérdésben. Bejelentették, hogy országaik munkacsoportot hoznak létre, amely az Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik.

A párizsi megbeszélésen szó esett Donald Trump amerikai elnöknek az egyes muzulmán országokból érkező bevándorlók és menekültek befogadásának korlátozásáról szóló, pénteken aláírt rendelkezéséről is. Ayrault aggasztónak nevezte a döntést. Német kollégája pedig Merkel "wilkommenskulturjának" megfelelően kifejtette, "kötelességünk az is, hogy fogadjuk a háború és az elnyomás elől menekülőket".