Megvolt Trump elnökségének első légicsapása

Az al-Kaida terrorszervezet negyenegy feltételezett tagja, valamint tizenhat polgári személy, nyolc nő és nyolc gyermek, meghalt vasárnap Jemenben egy amerikai légitámadásban - jelentette az AFP francia hírügynökség egy jemeni vezetőre hivatkozva.

Ez volt az első jelentős amerikai légicsapás azóta, hogy hivatalba lépett Donald Trump amerikai elnök.

Az al-Kaida erősségének számító közép-jemeni al-Beidaa tartományban az amerikai hadsereg drónjai és Apache helikopterei egy iskolát, egy mecsetet és egy börtönt támadtak meg, ahol értesülések szerint az al-Kaida néhány vezetője, illetve tagjai tartózkodtak. A különleges erők helikopteren szállított katonái ezután támadást intéztek egy, a fővárostól, Szanaától 270 kilométerre délkeletre fekvő falu több háza ellen, és megölték Abdur-Raúf ad-Dahabot, a terrorszervezet egyik vezetője, illetve két fivérét. Az AP úgy tudja, hogy a Dabab család az al-Kaida fontos szövetségese.

A harcok mintegy háromnegyed órán át tartottak. A rajtaütés során az amerikai katonák kéttucat férfit, köztük több szaúdi állampolgárt, öltek meg, illetve sebesítettek meg, de elesett egy amerikai kommandós is, három társa pedig megsebesült. Törzsi vezetők közlése szerint az amerikaiak Kászim ar-Rimi al-Kaida-vezető után kutattak, akit elfogtak és legalább két ismeretlen emberrel együtt magukkal vitték.