Mint a régi szép időkben: a republikánus elnök a szaúdi uralkodóval szervezkedik

S persze ismét Irán a főellenség.

Megállapodtak: közösen lépnek fel a "radikális iszlamista terrorizmus" terjedése ellen.

Egyetértettek: Jemenben és Szíriában "biztonsági övezeteket" kell létrehozni a konfliktusok elől menekülők számára. Ennek részleteiről, gyakorlati megvalósításáról azonban a Fehér Ház nem adott tájékoztatást.

Felidézték: a terrorista vezér, Oszama bin Laden hogyan próbálta meg szétrombolni az amerikai-szaúdi viszonyt azzal, hogy 15 szaúdi állampolgárt szervezett be a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények végrehajtására.

Izrael ellensége: Irán!

A Távirati Iroda arról is ír, hogy Donald Trump és Szalmán bin Abdel-Azíz megbeszélésén szóba került Irán is. Mind az amerikai elnök, mind a szaúdi király úgy ítélte meg, hogy a perzsa állam "destabilizáló szerepet" játszik a térségben, s ezt nem szabad válasz nélkül hagyni. Mindketten az iráni atomprogramról kötött többhatalmi megállapodás "szigorú betartatása" mellett foglaltak állást.

Nem lehet ott az Oscar-gálán, csak azért, mert iráni

Ahogy az már ismert az egész világ számára, Donald Trump elrendelte hét muzulmán ország állampolgárainak ideiglenes beutazási tilalmát. Köztük vannak Izrael térségbeli legnagyobb konkurens államának, Iránnak is az állampolgárai is - akiket egyébként azzal biztosan nem vádolhatunk, hogy közük lett volna a most újra megidézett 911-hez.