Megszólaltattuk a Fidesz szóvivőjét! Lázálom, hogy lepaktáltak az MSZP-vel

Hogy lenne igaz? Dehogy!

Ennek az esetleges paktumnak a része lehet többek között a Puch László tulajdonába került lapcsalád is. Könnyen elképzelhető, hogy ezért nem lesz a baloldali napilap és a Vasárnapi Hírek főszerkesztője Gál. J. Zoltán, aki le is lépett a szóban forgó sajtótermékektől. Távozását ugyanis azzal indokolta, hogy „vállalhatatlanná vált a politikai környezet”.

Ugyanaznap írta meg az Átlátszó, hogy 2010 után először állami hirdetések érkezhetnek a napilaphoz, amit a Népszava tulajdonosai nem tagadtak. Úgy tudjuk, az állami hirdetéseknek két következménye lesz: egyrészt a Fideszt nem konkrét ügyekben, hanem publicisztikákban lesz kritizálva, másrészt a korábbinál sokkal élesebben támadják majd a közös ellenséget, a Jobbikot.

"Szó sincs erről, ezek mind találgatások, kitalációk, egyáltalán nem igazak ezek a következtetések."

– mondta kérdésünkre Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.

"Ilyen gondolatkísérleteket ne is folytassanak, mert ez csak a rémálmok kategóriája. Hogy lenne igaz? Dehogy!”

- hárított tovább a kormánypárti politikus. Hangsúlyozta, nem történt semmiféle kiegyezés vagy közeledés a Fidesz és az MSZP között.

Hozzátette:

Semmi köze a Fidesznek ehhez. Biztos majd eldönti a Népszava, hogy mit akar. Eldönti a kormány, hogy a hirdetéseivel mit akar.

Mások szerint a hétfői a kormányfő és a szegedi polgármester közötti 50 milliárd forint értékű megállapodás úgyszintén illeszkedni látszik abba az elméletbe, miszerint a Fidesz és az MSZP között kiegyezés születhetett. Erről beszélt Apáti István, a Jobbik szóvivője is, aki szerint a szocialista párt a megsemmisüléstől retteg, politikusai pedig a túlélésre játszanak.

Halász azonban azt mondta az Orbán-Botka találkozót a sajtótájékoztatóján megemlítő tudósítónknak, hogy annak ehhez aztán

az egészhez végképpen semmi köze.

Mi több, éppen ez a kérdés mutatja, hogy mindaz amit fölvetettük az főként influenzás lázálom lehet. Szavai szerint a találkozó a Modern Városok programsorozatba illeszkedett, annak nincsen köze az aktuálpolitikához, ami akár életszerű is lehet. Ebben az összefüggésben azonban érdekes a „végképpen” szóval történt fokozás, hiszen ez azt sugallja, hogy a népszavás történet mégis könnyebben elképzelhető, mint azt Halász először mondta.