Orbán Viktor vajon miért kedveli annyira a svindlis arab üzletembereket?

Budapest legbefolyásosabb üzletembere remek kapcsolatokat épített ki a fideszes elittel.

A semmiből milliárdos vagyonra szert tevő Zaid Naffa a baloldali kormányokkal is igyekezett jó kapcsolatokat ápolni, ám csillaga 2010 után kezdett el felívelni. Néhány év alatt az Orbán-kormány legjobb arab barátja lett.

Az Index információi szerint azonban ennek oka elsősorban a kormány külpolitikájában keresendő: A letelepedési kötvények árusításával ugyanis száz számra érkeztek Magyarországra befektetők a Közel-Keletről, akiket nem feltétlenül a hazai lehetőségek, hanem a rajtunk keresztül elérhető uniós piac vonzott ide. Jól kereshettek az üzleten a Rogán Antal által helyzetbe hozott közvetítő cégek is. Tehát az összes érintettnek gyümölcsöző volt a kapcsolat.

2010 után Naffa olyan emberekkel került szoros viszonyba a fideszes körökből mint Hende Csaba, Fazekas Sándor, Németh Lászlóné, Kövér László, Schmitt Pál, Orbán Viktor, Tiborcz István vagy Szijjártó Péter.

A külügyminiszter nagy pártfogoltja

A jelenlegi külügyminiszter még 2014. november végén hazarendelte az Arab Emírségekből a magyar nagykövetet, Jancsi Zoltánt. Utódjának azt az Oszama Naffat, (Zaid Naffa fivére) nevezte ki, aki a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház arabügyi igazgatójaként tevékenykedett korábban. 2015 tavaszán aztán egy unortodox diplomáciai csoda is történt: egy jordán-magyar kettős állampolgárságú, diplomáciai tapasztalattal nem rendelkező embert küldtünk nagykövetnek az Emírségekbe.

Oszama Naffa kinevezése egyébként egyáltalán nem ment zökkenőmentesen, a parlament illetékes bizottsága csak zárt ülésen, nyilvános szájhúzásokkal körítve szavazta meg Szijjártó protezsáltját, aki bár kinevezett diplomataként közszereplő, máig nem ismert a nagyköveti koncepciója és az önéletrajza sem. Mivel kinevezésével minősített információkhoz is hozzáférhet, személyének egyáltalán nem örültek a NATO-ban.

Jutott közpénz a testvéreknek is

Zaid Naffának van egy másik fivére is, a Fidesznek hála, ő sem maradt állás nélkül, tehát jutott neki is bőven az adófizetők pénzéből. Tareq Naffa havi 1,5 millió forintért ad tanácsokat a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak. Az igazán nagy buli mégsem ez, hanem a 2013-ban alapított East Chain Kft., ami Zaid Naffa tulajdona, az ügyvezető pedig a felesége. Az egy főt foglalkoztató vállalkozás 220 millió forintot vehetett fel a külügyhöz tartozó társaságtól, ebből 17 országban folytathatott marketinghadjáratot a keleti nyitás népszerűsítésért. Az Index megpróbálta kideríteni, hogy milyen sikerrel végezték el ezt a munkát, a cégnek azonban honlapja sincs, így nem sokra jutottak.

Az Indexnek nyilatkozó diplomaták kifogásolták továbbá, hogy Orbán Viktor részt vett azon a Zaid Naffa, tiszteletbeli konzul által szervezett vacsorán, amin a saját bevallása szerint Ghaith Pharaonnal is találkozott. A lapnak úgy fogalmaztak:

A miniszterelnöknek azt is ötször meg kell gondolnia, hogy nagy országok nagyköveteinek vacsoráira elmegy-e, mert még az sem szokásos “ha például elfogadja a német nagykövet meghívását, akkor utána a spanyol, a francia, az olasz és a többi nagykövet is el fogja várni, hogy menjen el az övére is”.

A diplomácia világában a vacsora a legmagasabb szint, ami a legbizalmasabb viszonyt feltételezi. “Munkaidőn túli nem hivatalos program, belenyúlik az estébe, tényleg nagyon intim. Fordított esetben ez olyan, mintha Merkel elmenne egy magyar tiszteletbeli konzul, tehát alapvetően egy üzletember vacsorájára

Egy Közel-Keleten tevékenykedő diplomata még keményebben nyilatkozott a lapnak:

akármi történik, nem fogják innen Naffát elküldeni, mert ez, amiben mindenki nyakig benne van, a legmélyebb mocsok, a konzul pedig érinthetetlen.