Csütörtökre kész az összes halotti anyakönyvi kivonat - hazahozhatják a veronai áldozatokat

Az elhunytak hazaszállítását illetően az illetékes olasz önkormányzat elkezdte a halotti anyakönyvi kivonatok elkészítését, eddig hét készült el, és az ígéretek szerint csütörtökre az összes meglesz - közölte a tárcavezető. Mint mondta, a milánói főkonzulátus megadta magyar és olasz nyelven is a hazaszállításra vonatkozó engedélyt. Csütörtök reggel indul útnak három autó Magyarországról, amely hazahozza a holttesteket. A járműveket konzul kíséri, a pénteki hazaszállítás továbbra is tartható, a holttesteket a budapesti Honvédkórház fogadja - tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a balesetben maradtak épen csomagok, ezek hazaszállításáról már egyeztettek az olasz hatóságokkal, és csütörtökön egy jármű indul a minisztériumból a csomagokért.

Nem emeltek vádat a sofőr ellen

Közben a Magyar Időknek Borbély Zoltán ügyvéd, közlekedési és biztosítási szakjogász arról beszélt, hogy tévesek voltak azok az olasz sajtóinformációk, miszerint vádat emeltek volna a buszt vezető sofőr ellen. Az olasz jogrendben halálesettel járó bűncselekmények vizsgálatánál kötelező az érintettek értesítése a vizsgálatról. "Szó sincs gyanúsításról vagy vádról. Csak akkor lehet nyomozati cselekményt végezni egy érintettel kapcsolatban, ha erről írásban értesítették őt" - magyarázta a szakember.

Hozzátette ugyanakkor, jegyzőkönyvben rögzítették, hogy nem tudtak kommunikálni a mélyaltatásban lévő férfival, ezzel a lépéssel pedig megnyílt az emberi tényezők tisztázásának a lehetősége.