Undorító! Így toltak ki a szociális dolgozókkal, akik előtt elhúzták a mézesmadzagot

Az állami munkáltató ebben a levélben közölte: lenyeli a béremelést.

Januárban azonban egy munkáltatói levél arcul csapta a szociális dolgozók egy részét, legalábbis a Komárom Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény (KEM ISZI) alkalmazottait egészen biztosan.

Egy Facebookon nyilvánosságra került belső levélből kiderült, hogy intézményben

„...a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész összegét csökkenteni szükséges az alapbér növekedésének összegével.

 

Így a járandóság összege változatlan marad.

Magyarul: a béremelést "lenyelte" az állami szerv által fenntartott munkáltató. Az Index.hu úgy tudja, hogy az ágazaton belül nem egyedüliként járhat el így a KEM ISZI, több minisztériumi háttérintézményben és cégben is hasonlóról panaszkodnak.

Szakszervezetek, pártok

Migács Tibor az SZMDSZ elnöke az Indexnek azt írta, hogy ezzel jogilag minden rendben van. Hozzátette, hogy mivel a jelenség nem általános ezért legfeljebb munkahelyi szintű nyomásgyakorlásra lát lehetőséget, azokban az intézményekben, ahol a szakszervezetek alapszervezettel rendelkeznek.

Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő, a Népjóléti bizottság alelnöke megkeresésünkre azt mondta, hogy felháborítónak tartja, ha a munkáltatók ezt meg merik tenni az ágazatban dolgozókkal.

Szerinte köztudott az, hogy a segítő szakmában dolgozók keresnek ma legrosszabbul az országban, akiknél még az egészségügyi dolgozók is huszonöt százalékkal többet visznek haza. Nekik lett volna tehát a legégetőbb az a különbség, amit a változások jelentenek. Vágó ezért írásbeli kérdéssel fordul a minisztériumhoz, hogy nem akarnak-e tenni valamit ennek megakadályozására.

Hozzátette: a minimálbér-emeléssel kapcsolatban a bérfeszültség borítékolható volt, ugyanis így a szférában sok esetben fog az előfordulni, hogy azonos munkakörben a 20 éve ott dolgozóknak annyi lesz a fizetése, mint a pályakezdőnek.

Ezért mondom minden fórumon, és hívom fel a kormány figyelmét, hogy a szociális életpályamodell bevezetése létkérdés. Mind a rendszernek, mind a benne dolgozóknak

- hangsúlyozta Vágó, aki nem mellesleg tizenhárom évet húzott le a szociális szférában, éppen Komárom-Esztergomban, ma pedig szakpolitikusként tevékenykedik a Jobbik színeiben, a megyéért felelős országgyűlési képviselőként.