Rex Tillerson az új amerikai külügyminiszter

Trump építi a kormányát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a külügyi bizottság szűk többséggel elfogadta a jelölést, a szavazás pedig a szenátus elé került, ahol a demokraták ellenállásától függetlenül, 56-43 arányban Rex Tillersont megválasztották a külügy vezetőjének.

A 65 éves amerikai az ExxonMobil elnök-vezérigazgatójaként szoros üzleti kapcsolatban állt Oroszországgal, és az oroszok elleni szankciókat sem támogatja – ezek voltak a legfőbb ellenérvek a demokraták kezében, akik meg is próbálták elnapoltatni a szavazást – sikertelenül. Érdekesség, hogy ennek ellenére négy szenátoruk így is beállt Tillerson mögé.