Jelentést ír a holland követség a holland hatóságoknak a bojkott miatt

Molenberg szerint a Csíki Sör és a Heineken vitájában nem lenne helye politikának, ez a két cég ügye, amelyben döntést hozott a román bíróság.

A lap érdeklődésére elmondta, próbálta pénteken elérni a Miniszterelnökséget, de egyelőre nem vették fel a telefont. Szerinte mindenképpen beszélniük kellene egymással a feleknek, hogy ne eszkalálódjon tovább a konfliktus. A diplomata a hódmezővásárhelyi bojkottot visszavezette Lázár egy korábbi nyilatkozatához, amelyben a politikus arról beszélt, hogy jobb lenne, ha a külföldi cégek kivonulnának a magyar élelmiszeriparból.

Molenberg emlékeztetett:

"a Heineken csak magyar termékeket használ sörtermelésre, ötszáz embert foglalkoztatnak Magyarországon, rendesen fizetik az adót".

Ismeretes ugyanakkor az is, hogy a bojkottról először a Jobbik beszélt, a jobb oldali ellenzéki párt ötletét vette át Lázár János kancelláriaminiszter.