Újabb emlékmű épül a Szabadság téren, közel félmilliárdba kerül

A lap információi szerint az emlékművet novemberben adhatják át, jelenleg az engedélyek beszerzése folyik.
 
Az emlékmű felállítását Menczer Erzsébet fideszes politikus, a SZORAKÉSZ (Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete) elnöke kezdeményezte, a Gulág Emlékbizottság pedig rábólintott a tervre.
 
A 14 méter magas emlékmű 451,5 millió forintba kerül majd. Az összeg azért ilyen magas, mert egy mélygarázs fölé tervezték. Szakály Sándor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója és a Gulág Emlékbizottság tagja a Népszavának elmondta: ő se nem építész-, se nem építőmérnök, ezért nem tud biztosat mondani, de elképzelhetőnek tartja, hogyha az obeliszket valamivel odébb építik meg, akkor kevesebbe fog kerülni.
 
Érdekesség, hogy az obeliszk az Október 6. utca mellett, tehát a tér másik felén, de épp szemben helyezkedne el a hosszú ideje ott éktelenkedő szovjet hősi emlékművel.