A Google is pénzeli a Trump-ellenes erőket?

Vállalati egységfront az elnök ellen?

A Portfólió írja a Zerohedgere és Bloombergre hivatkozva, hogy a bevándorlási szabályok módosítása miatt indított perek költségei magasak – egy ilyen eljárás eredménye lett az is, hogy végül felfüggesztette az egyik bíróság a rendeletet.

Dollármilliókról beszélünk, így adódik a kérdés, ki finanszírozza ezeket az eljárásokat?

Lapinformációk szerint az egyik civil kezdeményezés egy hétvége leforgása alatt kapott 24 millió dollár forrást. Csak az érzékeltetés végett: ez az alapítvány évi gyűjtésének hatszorosa!

Ilyen esetekben természetesen mindig előkerül Soros György és a hozzá köthető vállalatok neve, ami nem véletlen, hiszen a nevét viselő Open Society Institute köztudottan finanszíroz bírósági pereket.

Azt eddig is tudtuk, hogy Trump ellen összefogtak az amerikai technológiai, illetve különböző fontos vállalatok (már 120 cégről beszélünk). Fő érdeksérelmük az, hogy a képzett és az amerikainál olcsóbb munkaerő korlátozottan juthat be az országba, ahogyan az történt a beutazási rendelet hatályba lépésekor is – például a Google több alkalmazottja is az induló országban ragadt.

Ezáltal elemi érdekük volt, hogy változtassanak ezen a helyzeten és megakadályozzák annak újbóli hatályba lépését.

Innen már csak egy lépés volt annak a pletykának az elterjedése, hogy az Alphabet is finanszírozza ezeket a pereket. Ez a mamutcég a Google anyavállalata. A Bloomberg szerint több másik technológiai cég is beszállt a költségekbe.