Gyurcsány valamit nagyon elmért: 15%-ra teszi a DK-t

Ferenc jó nagyot kerekített a számokon.

Az interjú első részében szó esett a Lengyel Lászlóval való sárdobálásról, ahol a volt miniszterelnök elmondta, Niedermüller Pétertől tudják a pártban, hogy a politológus kihagyná őt az összefogásból.

Ennek ellenére úgy látja, hogy megvalósulhat az újabb baloldali együttműködés, kérdés, hogy milyen formában:

Én magam azt is gondolom, hogy lesz megállapodás a végén, az egyéni körzetekben meg fogunk állapodni. Hogy lesz-e közös lista, vagy nem? Meglátjuk.

A legérdekesebb része a beszélgetésnek az volt, mikor a DK elnöke kifejtette, hogy ez egy nagyon szoros választás tud lenni, ha ők teszik a dolgukat, majd egy szép kanyarintással, mit sem törődve a realitásokkal, belőtte 15%-ra a saját pártját:

Én ma azt gondolom, hogy mi nagyjából 15%-ot érnénk el egyedül, egy országos választáson, és be is fogjuk bizonyítani, hogy ez így lesz.