Jelképes pénzbírságot kapott magyarellenes műsoráért egy román televízió

A kifogásolt kifejezések Rares Bogdan műsorvezető december 6-i Hatalmi játszmák című műsorában hangzottak el, a magyarellenes műsor miatt pedig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) panasza nyomán indult vizsgálat, de az adásban elhangzottak miatt egyébként a CNA hivatalból is eljárt volna - magyarázta Borsos Orsolya Éva.

A választási kampány részeként adásba került beszélgetős műsor meghívottai - Dan Tanasa, Ilie Nastase, Oreste Teodorescu - azt kommentálták, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomaták részvételét a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadásokon.

"Egy idő után a beszélgetés, hogy úgy mondjam, már kimerítette a gyűlöletbeszéd fogalmát. Mindhárom vendégnek voltak magyarellenes és RMDSZ-ellenes kirohanásaik, a műsorvezető pedig nemhogy leállította volna őket, hanem még, úgymond, lovat is adott alájuk"

- magyarázta a CNA magyar tagja. Hozzátette: a műsorban a véleményeket tényekként állítottak be, és ezt sem korrigálta a műsorvezető, aki nem tett eleget annak a jogszabályi kötelezettségének sem, hogy a szóba hozott nemzeti, vallási kisebbség nézőpontját is ismertetnie kell, amennyiben az őket érintő téma kerül adásba.

A CNA szerint az adás ideje alatt olyan feliratok jelentek meg a képernyőn, mint: "Románia a magyar szélsőségesek össztüze alatt", "Magyarország három támadást intézett Románia ellen öt nap alatt", "Budapest előzmény nélküli provokációhulláma", "Román hazafit köptek le egy magyarországi téren".

Miután a súlyosabb pénzbírságra vonatkozó első javaslat nem gyűjtötte össze a 11 tagú testület legalább hat tagjának támogatását, Alexandru Jucan CNA-tag kezdeményezésére döntött a testület a jelképes tízezer lejes bírságról.