Lejárt a feketéző taxisok ideje?

Metál Zoltán szerint az online pénztárgép kötelező bevezetése után azok a vállalkozók, akik korábban bérbe adták autóikat a taxisoknak, január elsejétől "kényszervállalkozókat" fabrikálnak a sofőrökből.

Ezzel vetnének véget annak az évtizedes gyakorlatnak, hogy a napi néhány órára bejelentett taxisok továbbra is akár tíz órákat dolgozzanak feketén.

Az OTSZ elnöke szerint a vállalkozók így érnék el, hogy a szabálysértés miatt megbüntetett sofőröknek kelljen kifizetni a bírságot, ami Metál szerint "felelősség-áthárítás".

A Taxis Szövetség elnöke szerint a jelenség elindított egy mozgást a taxispiacon - elsősorban oda szegődnek a fuvarozók, ahol előnyösebb feltételeket kínálnak nekik.

A taxisokra az év elejétől terjesztették ki az online kassza alkalmazását, többségük be is szerelte az új készüléket. Azoknak pedig, akik nem rendelkeznek online pénztárgéppel - a többi szolgáltatói szektor szereplőihez hasonlóan -, számlát kell adniuk, és havonta tételes bevallást kell készíteniük, amit be kell nyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak, hogy az Uber eltűnésével "növekedett az egy autóra jutó megrendelések száma".

Tehát a taxisok roppant elégedettek lehetnek magukkal, amiért sikerült kicsinálniuk a többi személyfuvarozási alternatívát, most már csak az a kérdés, tényleg komolyan vehető-e, hogy az új szisztéma piaci tisztulást fog hozni, vagy majd ezt is megoldják "okosba'", ahogy oly sok évtizede mindent.