Szocik: Ha Demeter a kormányváltásért akar dolgozni, akkor a Jobbikba megy

Ezt a következtetést vonhatták le.

Az ellenzéki lap szerint Demeter úgy látta: az MSZP gyakorlatilag feladta, hogy 2018-ban le tudja váltani a Fideszt, a párt vezetői már a 2022-es választásra készülnek, vagyis a túlélésre játszanak.

A kormánypárti Magyar Idők azonban azt írja, hogy szocialista politikusok között elterjedt a híresztelés, hogy a képviselő a Jobbik-frakciójába ülne át, amint letelik az a hat hónap, ami után erre jogi lehetősége lesz. Szabó Gábor jobbikos pártigazgató azt nyilatkozta, hogy semmilyen tárgyalást nem folytattak erről a képviselővel és a Magyar Idők is azt írja, hogy ez egyelőre csak egy pletyka.

Az érdekesség inkább az, hogy maga Demeter tegnap nem szólalt meg. Nem írt a csütörtöki Magyar Nemzetben megjelent nyilvánosságra került levelében sem az esetleges frakció- vagy pártváltásról. Utóbbit cáfolta is. 

Úgy tűnik, hogy a Magyar Idők által megtalált szocialista politikusok - az első hallásra elégé önkritikus - következtetéseiket, egyedül az alapján szűrhették le, hogy mivel Demeter azért lépett le, mert a kormányváltásért szeretne dolgozni, akkor alighanem nem egy másik baloldali pártban fogja megtalálni a helyét, hanem a Jobbikban.

Demeter levelében ki is fejtette, hogy:

Úgy érezte, nem az MSZP a megfelelő hely arra, hogy a kormányváltásért küzdjön, márpedig ő erre kért felhatalmazást a választóktól 2014-ben. 

Saját bevallása szerint másik vagy új pártba nem tervez belépni, de az elképzelhető, hogy egyéniben elindul a 2018-as választáson.

Korábban beszámoltunk róla: az MSZP és a Fidesz között kiegyezésre utal az, hogy sajtóértesülések szerint 2010-után először állami hirdetéseket kap a Puch László tulajdonába került Népszava. Mint azt megírtuk elképzelhető, hogy ezért cserébe az egyetlen talpon maradt baloldali napilap célkeresztje a Fideszről a Jobbik fele fordulhat. A kormányt pedig nem konkrétumokkal, hanem ömlengős publicisztikákkal kritizálják majd. Gál. J. Zoltán le is lépett a Népszavától. Távozását azzal indokolta, hogy „vállalhatatlanná vált a politikai környezet”.

Mikor megkérdeztük Halász Jánost, a nagyobbik kormánypárt frakciójának a szóvivőjét hétfői sajtótájékoztatóján, hogy létezik–e Fidesz-MSZP paktum azt felelte, hogy ilyen gondolatkísérleteket ne is folytassunk, mert ez csak a rémálmok kategóriája.