Ha összejön a népszavazás, hatalmasat fog bukni a budapesti olimpia

Garancsiéknak akkor majd mást kell megépíteniük túlárazva, százmilliárdokért.

A Závecz Research Kutatóintézet legújabb, Index számára végzett felmérése a 2024-es olimpiai rendezés támogatottságát vizsgálta a budapesti lakosság körében, illetve országosan, összesen 1000 fős minta alapján. Legutóbb augusztusban és szeptemberben vizsgálták az olimpia rendezésének a támogatottságát. A most készült kutatás tanulsága szerint jelentős átrendeződések történtek.

Azok körében, akik biztosan elmennének szavazni, 62,7 százalék leszavazná a rendezés ötletét, és csak 24,5 százalék támogatná azt, míg 12,7 százalék még nem tudja, mit akar.

A 2016. szeptemberi adatokhoz képest vidéken is megfordultak az arányok. Akkor a megkérdezettek 38,7 százaléka támogatta az olimpia megrendezését, 22,4 százalék pedig nemmel voksolt volna. Ez az arány idén januárra az igenek tekintetében 25,5 százalékra, a nemek tekintetében pedig 37,3 százalékra módosult.

Kijelenthető tehát, hogyha kiírják a népszavazást az ötkarikás játékokról, akkor dugába dől Orbán Viktor grandiózus terve, Garancsiéknak pedig majd mást kell megépíteniük túlárazva, százmilliárdokért. :(