A Századvég óránként 31 ezer forintjába kerül az adófizetőknek

A Századvég újabb milliárdokért adhat bölcs tanácsokat a kormánynak, a drága tanulmányok persze megint titkosak.

A Századvég az előző kormányzati ciklusban 3,8 milliárd forint értékben kötött tanácsadói szerződéseket a Miniszterelnökséggel. A 2014 és 2018 közötti időszakban pedig újabb, 4,85 milliárd forintért végezheti ugyanezt a munkát a Fidesz házi kutatócége. A feladat továbbra is szinte változatlan: magas szintű állami döntéshozatalt támogató, közvetlen kormányzati tevékenységhez kapcsolódó közvélemény-kutatás, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanulmánykészítés és tanácsadás, illetve a hozzájuk kapcsolódó projektmenedzsment.

A Századvég milliárdos szerződéseivel kapcsolatos botrány még 2012-ben robbant ki. Akkor a még nem kormányzati szócsőként tevékenykedő Origó egyik újságírója indított pert a közpénzen elkészített tanulmányok kiadásáért. Két és fél évnyi pereskedés után a bíróság döntése értelmében kénytelenek voltak kiadni az elkészített tanácsadói anyagokat. Ezeket átnézve kiderült: vajmi kevés kormányzati döntést alapoztak meg a századvég tanulmányai. Ennek ellenére a 2015-ös közbeszerzés ajánlati kiírásában az NFM úgy írt a Századvég 2011 és 2014 közötti megbízásáról, mint ami "elérte kitűzött célját és összességében sikeresen működött", az akkori, és a mostani, új eljárásban készülő anyagok összevetésével pedig szerinte "Magyarország rendszerváltás utáni történetének legkomplexebb, legegységesebb, időben legkiterjedtebb belső használatra készült kormányzati vizsgálata jön létre, mely a későbbiekben modellként és információforrásként egyaránt hosszú távon segíti majd az egymást követő magyar kormányok döntéshozatali folyamatait."

A HVG megpróbálta kikérni decemberben a megbízás kezdete óta elkészült kutatásokat, elemzéseket és a teljesítésükről szóló számlákat. A fejlesztési minisztérium a korábbi perben alkalmazott taktikával élve természetesen megtagadta a kiadásukat. A lap bírósághoz fordult, további kilenc, szintén 2015-ös, összesen több mint 225 millió forint értékű Századvég-megbízás dokumentumait is kikérve. A lap kiszámolta továbbá, hogy a Századvég óránként 31 ezer forintért osztogatja bölcs tanácsait a kormányzatnak, napi díjuk tehát 744 ezer forint.