"Romániát soha nem szabadott volna beengedni az EU-ba!"

A politikus szerdán az LBC rádió betelefonálós műsorának vendége volt. A beszélgetés során szóba kerültek az elmúlt napok romániai antikorrupciós tiltakozásai, és a kormány próbálkozása, hogy bizonyos értékhatár alatt büntethetetlenné tegye a hatalmi visszaéléseket. Faraga szerint ez is azt jelenti, hogy Romániában

"még nem fejeződött be az átmenet a kommunista uralomból"

és az egész országot átszövi a korrupció.

Leszögezte: Romániát

"2007-ben nem kellett volna felvenni az Európai Unióba."


Farage a korrupció büntethetőségét meglehetősen magas összeghatárhoz (200 ezer lejhez) kötő sürgősségi kormányrendeletet úgy szemléltette hallgatóságának

„Ön egy köztisztviselő. Ön 35 ezer font értékben lopott. Rendben uram, akkor most a kezére csapunk és ennyi"

Egy betelefonáló "rasszistának" nevezte a politikust, amiért így beszélt Romániáról és a román emberekről. Farage válaszában leszögezte: nem a románokkal van baja, akik közül sok nagyszerű embert" ismert meg, hanem a politikusaikkal. A "gyűlöletkeltést" oly vehemensen elítélő honfitársát pedig felvilágosította arról, hogy

"ez egy olyan ország, ahol négy millió embert aljas módon diszkriminálnak a származása miatt."

A politikus hozzátette:

"Hihetetlen, hogy egy ilyen országgal voltunk egy közösségben."