Orbán injekciósai nem értik, miért tesz rájuk magasról mindenki

Kiakadt, és az MTI-n panaszkodik a létezésügyileg nehezen magyarázható injekciós Fidesz-gittegylet, a Honfoglalás 2000 Egyesület.

A korösszetétele szerint leginkább DK-ra hasonlító, többnyire unatkozó orbánista nyugdíjasokból álló szervezet ezúttal trükkös volt, mert nem saját nevén, hanem a Nemzeti Szociáldemokraták nevű izén keresztül adott ki felháborodva egy fizetett közleményt a távirati irodának, miszerint napokkal korábban kiadott, Olimpia-népszerűsítő közleményüket

mind a bal-, mind a jobboldali médiumok elhallgatták. Hogy ez miért történt, azt ők nem értik, ezért most megismételték a közleményezést.

A baj csak az, hogy ez nem igaz. Mi például még szerdán közzétettük az írást, ráadásul változtatás nélkül, sőt, még a régi Filmhíradó zenéjét is mellé tettük, hogy ne legyen olyan unalmas.

Végre kiderül, hogy miért járunk jól az olimpiával

Legyen-e Olimpia Budapesten? Az ellenzők politikai megfontolásból pénzkidobásra hivatkoznak, de nem gondolnak arra, hogy mit veszítünk, ha elutasítjuk ezt, a talán soha vissza nem térő lehetőséget. 2024-re befejeződik a város-rendezés, a közlekedés és a közművek felújítása. A megfiatalodott fővárosban és vidéken sport, kulturális, szórakoztató létesítmények épülhetnek, rendezvények százaira kerülhet sor.

Tehát az Alfahír igenis beszámolt arról, hogy a Honfoglalás 1951 2000 Egyesület szakértői anyagából mi derül ki: például, hogy 2024-re minden megújul, az olimpiai falu 7000 lakása pedig majd „boldog családok tulajdonába kerülnek”, de azt sem hallgattuk el, hogy az egyesület szerint ún. Olimpiai sorsjegyeket kellene osztani a lakosok között az új lakásokért. A szervezet szerint 25 ezer munkahelyet is teremtene az olimpia, bár ez a tagjaira már aligha vonatkozna.

Ilyen szuper ötletek után tényleg érthetetlen, miért nem szerepelt a közlemény a főbb lapok címlapjain, na persze minket is régóta zavar, hogy az Alfahírt, az Origót, vagy az Indexet nem árulják az újságosok, a 444 pedig nagyon drága egy Blikkhez, vagy a színes tévéújságokhoz képest.