Egy Pintér-Lázár küzdelem is meghúzódhat a több ezernyi orosz beengedése mögött

S persze a befolyó pénz sem jött rosszul.

Amíg Lázár János vezette Miniszterelnökség alá tartozik a külképviseletek biztonságáért (ide- értve a nemzetbiztonsági védelmet is) az Információs Hivatal (IH), addig a Belügyminisztérium berkeiben működik az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH). Utóbbi szervezet több alkalommal is nemzetbiztonsági kockázatot jelzett Kiss Szilárd személyében, a gyanú ellenében mégis agrárattasé lett, sőt még a diplomata-útlevelét sem vonták be.

Most pedig az derült ki, hogy Kiss Szilárd főszereplésével adták-vették a vízumokat a hazánk moszkvai konzulátusán. Miközben az IH ott figyelt a háttérben, s aztán az egészet Szijjártó Péter külügyér eltussolta.

S hogy mekkora lehet ez az üzlet? A Magyar Nemzet Ázsiában, Afrikában és egyes arab országokban egykor külszolgálatban járt forrásai szerint 1500-2000 eurót is fizetnének egy schengeni vízumért.

Mirkóczki: nagyon komoly kockázatai vannak a vízummutyinak

A jobbikos képviselő szerint teljesen világos, hogy a Külügyminisztériumnak és a nagykövetségnek, vagy az ott dolgozó munkatársaknak kulcsszerepe volt az úgynevezett "visa shoppingban", amelyről először az Index írt szerdán. A portál szerint a "visa shoppingban" Kiss Szilárd volt agrárdiplomata játszott kulcsszerepet, de feltűnt a később bebukott Quaestor is, miközben a konzulokat fenyegetéssel, nyomásgyakorlattal bírták rá, hogy ne akadályozzák a törvénysértő rendszer működését.

Ahogy az lenni szokás, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is vizsgálni fogja az ügyet, kedden meghallgatják a titkosszolgálatok beszámolóit is.

„Ha mindaz, amit eddig tudhatunk a vízummutyiról, megtörténhetett a legnagyobb külképviseletünkön, akkor máshol, ahol csak pár ember dolgozik, bármi megtörténhet”

- nyilatkozta a testület szocialista elnöke, Molnár Zsolt.

Ám, mivel Magyarországon élünk, ne várjunk abból nagy botrányt, hogy ellenőrzés nélkül jöhettek akár bűnözők, akár kémek hazánk konzulátusán keresztül az Európai Unióba.