Az ENSZ BT megfenyegette Észak-Koreát

A testület tagjai közleményükben egyben azzal fenyegették meg az észak-koreai vezetést, hogy a tiltás ismételt megszegése esetén újabb "jelentős intézkedésekkel" fogják sújtani az országot.

A BT miközben megerősítette elkötelezettségét, hogy békés úton szándékozik rendezni a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet, felszólított minden államot, hogy kettőzze meg erőfeszítéseit az Észak-Korea ellen elrendelt büntetőintézkedések teljes mértékű végrehajtására. A testület tagjai egyben arra is felhívták a figyelmet, hogy folyamatosan követik a régióban történő eseményeket, szükség esetén "további jelentős intézkedéseket" foganatosítanak a jelenlegi szankciók súlyosbítása érdekében.

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség korábban arról számolt be, hogy az országban vasárnap ballisztikus rakétával sikeres kísérletet hajtottak végre. A jelentés szerint a nukleáris töltet hordozására képes rakéta indítását Kim Dzsongun személyesen irányította.