Fehér Ház: Trump elvárja Oroszországtól a Krím visszaadását

A szóvivő szerint "az egész helyzet iróniája, hogy az elnök változatlanul hihetetlenül kemény" Oroszországgal szemben.

Donald Trump változatlanul napirenden tartja az Oroszország által elcsatolt Krím félsziget ügyét, "amelynek elfoglalását az előző amerikai kormányzat lehetővé tette"

- mondta Spicer, odaszúrva az Obama-adminisztrációnak.

A szóvivő azt is hangsúlyozta, hogy az új amerikai ENSZ-nagykövet már az első munkanapján az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt kemény hangon szóvá tette a Krím orosz elfoglalását.

"Trump elnök nagyon világossá tette, hogy elvárja az orosz kormányzattól az ukrajnai erőszak csökkentését és a Krím visszaadását"

- fogalmazott Spicer. Majd arról beszélt, hogy az amerikai elnök ugyanakkor - az előző amerikai kormányzatoktól eltérően - "maradéktalanul arra számít és azt akarja, hogy együttműködjön Oroszországgal, és így közösen megoldhassanak sok, a világot fenyegető problémát, köztük az Iszlám Állam és a terrorizmus ügyét".

A Flynn-botrány generálta a kormányzat kettős beszédét orosz ügyben?

Spicer közölte: Donald Trumpot rendkívül aggasztotta, hogy Michael Flynn félrevezette Mike Pence alelnököt és másokat is, s ez a bizalomvesztés vezetett ahhoz, hogy az elnök felkérje a nemzetbiztonsági tanácsadót lemondásának benyújtására. Flynn megjegyzései tarthatatlan helyzetet idéztek elő - tette hozzá a szóvivő.

Nem kommentálta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint Robert Harward, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának volt altengernagya - James Mattis védelmi miniszter volt helyettese - lehet az új nemzetbiztonsági tanácsadó. Spicer csak annyit mondott: Trump elnök egy sor elismert, "erős jelölttel" tárgyal.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az elnököt informálták Flynn megbeszéléseiről a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel, az igazságügyi minisztérium tájékoztatta a Fehér Házat, de szó sincs arról, hogy felhatalmazást adott volna neki az eszmecserére az Oroszország elleni szankciókról. Ugyanakkor nincs jele annak, hogy Flynn bármilyen törvényt is sértett volna e megbeszélésekkel - tette hozzá. Spicer leszögezte: az igazságügyi minisztérium túl sokáig várt a tájékoztatással.

A sajtóértekezleten elhangzott az is, hogy Trump elnököt aggasztják a Flynn-ügyben kiszivárgott hírek, és általában a Fehér Házból kiszivárgó hírek, ezért intézkedéseket hoz majd ezek megakadályozására.

A sajtókonferencia után nem sokkal Roy Blunt republikánus szenátor bejelentette: Michael Flynnt valószínűleg a szenátus hírszerzési bizottsága elé idézik, hogy számot adjon a történtekről. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője szerint ez a bizottság nagyon alaposan megvizsgálja majd a Flynn és az orosz nagykövet közti kapcsolatokat, s ennek fényében dönt arról, hogy indítsanak-e vizsgálatot az ügyben. Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője vizsgálatot követelt, de leszögezte, hogy a Fehér Háznak és az igazságügyi minisztériumnak szerinte ki kell vonnia magát ebből.