Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió bevándorló és menekült él

Ankara 145 ország 52 ezer szélsőséges állampolgárának beutazását tagadta meg.

Az Anadolu állami hírügynökség jelentése szerint beszámolt arról, hogy Törökország eddig 3 551 078 embert fogadott be. Soylu szerint ez a szám legalább háromszor annyi, mint ahány migránst az Európai Unió (EU) tagországai együttesen beengedtek a területükre. A miniszter úgy tudja, hogy az EU összesen 866 831 szíriai bevándorló menekültkérelmét fogadta el.

Összehasonlításként rámutatott: míg Törökország lakossága 80 millió, az Európai Unióban több mint 500 millióan élnek.

A bevándorlás ügye Törökország számára "lelkiismereti" kérdés - tette hozzá, kiemelve, hogy a török közintézmények, a civilszervezetek és az állampolgárok már több mint 25 millió dollárt költöttek a menekültekre a szíriai válság kezdete óta.

Soylu úgy fogalmazott: nyugati barátaival ellentétben Ankara nem csak akkor eszmélt rá felelősségére, amikor 2015 szeptemberében a 3 éves szír kisfiú, Aylan Kurdi holttestét Bodrum partjaira mosta ki az Égei-tenger.

A miniszter utalt egy jelentésre, amely szerint az egyik európai országban a menekültek 89,2 százalékát rendőri erőszak fenyegeti, de olyan ország is van, ahol lefoglalják sátraikat és takaróikat, és mínusz 5 Celsius-fokban hagyják őket  halálra fagyni.

Süleyman Soylu elmondta: Ankara 145 ország 52 ezer szélsőséges állampolgárának beutazását tagadta meg, továbbá kiutasította területéről 99 ország 4369 szélsőséges állampolgárát.

Azt is közölte, hogy a török hatóságok 2005 és 2014 között évente átlagosan mintegy 50 ezer illegális bevándorlót fogtak el. Számuk tavalyelőtt meghaladta a 146 ezret, tavaly a 174 ezret, idén pedig már február 7-ig 10 695 volt. A letartóztatott embercsempészek száma 2010 óta 4856 - fűzte hozzá Soylu.