Áron alul kapta meg Schmidt Mária a Figyelőt

Nincsenek piaci elvek.

Varga Miklós – a Figyelő korábbi tulajdonosa, interjút adott a HVG-nek. Ismeretes, hogy a lap Schmidt Mária kezébe került és azóta kormányzati szelek fújják a vitorláját.

A beszélgetésből megtudhatjuk, hogy a vevőjelöltek között végül egyetlen szakmai befektető sem volt, mindenkinek csak a hatalom miatt kellett a Figyelő.

Az még ennél is érdekesebb, hogy elmondása szerint a végső ajánlattevők közül az a cég ajánlotta a legkevesebbet a lapért, amelyik végül átadta Schmidtnek azt. Tehát hiába a jobb ajánlat egy befektetőtől, ennél fontosabb szempontok is voltak.

Sokat elárul a váltás körülményeiről, hogy a lap majdnem csődbe ment, ezért felszámolóbiztosra volt szükség. Ez az ember pedig Börcsök Sándor lett, aki állítólag jó kapcsolatban van Seszták Miklós miniszterrel. Így talán már érthető, hogy miért nem a piaci szempontok döntöttek az új tulajdonos kilétéről.