Az ügyészség mentegetni kezdte a lehallgatókat, még a vécés perverz is jól járhat

Az Index írt arról, hogy az MTVA-s lehallgatási botrány után beindult egy érdekes folyamat, miszerint megkérdőjelezhetővé vált az ügyészség szerint, hogy egy titkos lehallgatás vagy megfigyelés egyáltalán bűncselekmény-e, vagy sem.

Az ügyészség szerint ugyanis nem számít lehallgatásnak az, ami nem valakinek a lakásában, vagy egyéb helyiségében történik, ide pedig nem sorolta be az MTVA székházát sem.

Mindezt a Legfőbb Ügyészség egy újabb körlevelében azzal magyarázta, hogy "tiltott adatszerzés bűncselekményt dogmatikailag helyes megközelítésben csak olyan helyen lehet elkövetni, ami a magánlaksértés bűncselekmény kapcsán kialakult joggyakorlat szerint megfelel a más lakása, egyéb helyisége vagy az azokhoz tartozó bekerített hely fogalmának."

Tehát eszerint nem büntethető az, ha valakit munkahelyi irodájában hallgatnak le, vagy figyelnek meg rejtett kamerával.

Mivel ez elismerten sem tükrözheti a jogalkotó szándékát, most "jogalkotási kezdeményezéssel” éltek az Igazságügyi Minisztérium felé. Az Index emlékeztetett arra, hogy Péterfalvi Attila adatvédelmi vezető egy 2015-ös üggyel példálózott, amiben valaki a munkahelyi mosdóba szerelt fel rejtett kamerát, az ügyészség viszont a jogi bonyodalmak után odáig jutott, hogy a terhelt javára felülvizsgálatot kezdeményezett, hogy talán mégsem kéne elítélni a vádlottat, ha az MTVA-nál sem történt bűncselekmény.