2017. 02. 16. 16:27
MTI

További támadásokat vár a Jobbik a Fidesz irányából

A Jobbik nagyon fontos és nehéz három-négy hónapnak néz elébe, folytatja a felkészülést a kormányzásra - közölte Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője a csütörtöki frakcióülést követő gyöngyösi sajtótájékoztatója után az MTI-vel.

Elmondta, folytatják a "magas színvonalú szakmai munkát" a parlamentben, illetve a kormányzásra való felkészülést, és számítanak arra, hogy a Fidesz újabb támadássorozatot intéz a párt ellen.

Hangsúlyozta: komolyan készülnek a 2018-as kormányzásra, ehhez strukturális változtatásokat is végre kell hajtani a pártban, és - mint mondta - a Fidesszel és az MSZP-vel ellentétben a Jobbik választási programot is készít.

Szilágyi György közölte: Orbán Viktornak magától is válaszolnia kellene azokra a kérdésekre, amelyek családja 3,2 milliárd forintos tartozásával, annak kiegyenlítésével kapcsolatban merülnek fel, de ha ezt nem teszi meg, akkor a Jobbik fogja megkérdezni.