2017. 02. 17. 18:19

A Kreml kiadta az utasítást: az orosz média már nem dicsérheti Trumpot

Új szelek fújnak Moszkvában, írja a The Independent. Tényleg megromlik a jól induló viszony?

Donald Trump hatalomra kerülésével úgy tűnt, hogy új korszak nyílik az amerikai-orosz viszonyban, és pozitívvá válhat a két nagyhatalom kapcsolata. Az első gesztusok ezt a feltételezést erősítették, de mostanra teljesen más lett a helyzet.

Michael Flynn lemondásával eltűnt a leginkább oroszbarát tanácsadó a stábból, az ügyből pedig komoly belpolitikai botrány lett. Ezután Washington kijelentette, hogy kemény politikát fognak folytatni az oroszokkal szemben, Trump pedig Putyin egyik legérzékenyebb pontjára mért ütést, mikor azt mondta, hogy a Krím-félsziget Ukrajnát illeti.

A legfrissebb hír pedig arról szól, hogy pénteken a Kreml utasítást adott az orosz állami médiának azt illetően, hogy kevesebbet foglalkozzanak Trumppal, a dicséreteket pedig vegyék minimálisra. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy az USA ismét a korábbi kormányzatok határozott kommunikációjához tért vissza.

Egyelőre nem arról van szó, hogy kritizálni fogják az amerikai elnököt, csupán nem fognak róla beszélni.

Moszkva tagadja, hogy az elmúlt hetek eseményei miatt hozták meg ezt a döntést. Elmondásuk szerint arról van szó, hogy az orosz embereket már nem érdekli annyira az új elnök, mint korábban. A Kreml szóvivője még azt is hozzátette, hogy ez egy nevetséges pletyka, az orosz média pedig teljesen független.