Az olimpiapárti Jobbik szerint a kormány fontolja meg az olimpiai pályázat visszavonását

Nem az olimpiára, hanem Orbánra mondtak nemet.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője az olimpiával kapcsolatban is ismertette a Jobbik álláspontját. Volner szerint ebben az ügyben Orbán Viktor ugyanúgy politikai kudarcot szenvedett, mint a migrációs népszavazással.

Egy eleve óriási társadalmi támogatottságnak örvendő nyertes ügyet vesztes üggyé tett azzal, hogy az egész ország attól tart, hogy az olimpiát szét fogják lopni a Fidesz-közeli vállalkozók, és ilyen módon óriási anyagi veszteség éri az országot

– mondta az ellenzéki néppárt politikusa. Hangsúlyozta: bár a Jobbik alapvetően olimpiapárti, de a jelenlegi helyzetben érdemes lenne megfontolni, hogy a kormány és a főváros vonja vissza az olimpiára vonatkozó pályázatot, mert Magyarország népe láthatóan erősen megosztott ebben a kérdésben.

Eközben Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, Budapest főpolgármestere péntek este hosszabb megbeszélést folytatott a budapesti olimpiai pályázat további sorsáról.  Tarlós azt mondta az Indexnek, hogy ha kell, akkor már a szerdai közgyűlésen személyesen kezdeményezheti a visszalépést.