Robbantott a reptéren, 8 évet kapott

Csou Hszing-pajt a sanghaji középfokú népbíróság ítélte el, amely halmazati büntetésként két évre megvonta a férfi politikai jogait.    
 
A bíróság megállapította, Csou 2016 májusában határozta el, hogy sikertelen magánélete miatt pokolgépet robbant a repülőtéren, és egyben magával is végez.
 
Két, sörös palackba rejtett robbanószerkezetet hozott működésbe a légikikötő kettes számú termináljának egyik jegykezelő pultjánál 2016. június 16-án. A szerteszét repülő üvegszilánkok három utast könnyebben megsebesítettek, és néhány járat csak késve tudott elindulni. A merénylő a robbantás után egy késsel elvágta a saját torkát, de nem halt meg, kórházba vitték, ahol sikerült megmenteni az életét.
 
Csou a támadást megelőzően a WeChat közösségi oldalon azt írta, sok embernek tartozik pénzzel, és valami "nagyon őrült" dolgot készül elkövetni.
 
A férfiről megállapították, hogy jogi értelemben beszámítható, ezért teljes felelősséget kell viselnie tettéért - döntött a bíróság.