Győzött az összefogás, védett madarak százai menekülhetnek meg

A sajtóban halálfalként elhíresült üvegfal kapcsán a Fióka és Madármentés Facebook-oldal kezdett egy intenzív kampányba, részletes beszámolót is közzétéve az oldalukon. Márton András madármentő értesítette a területileg illetékes Zöldhatóság (Pest megyei kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya) ügyeletét, átküldve részükre a helyszíni fotókat is. 
 
Ezzel párhuzamosan Sneider Tamás, az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke 2017. február 1-jén írásbeli kérdést intézett (ITT olvasható) a kormányhoz Milyen koncepciója van a kormánynak arra vonatkozóan, hogy a jövőben az épületek tervezésénél fokozottan figyelembe vegyenek környezetvédelmi, vagy éppen madárvédelmi szempontokat is? címmel.
 

 
Sneider beadványában javaslatokat is megfogalmazott, említve az építkezéseken használt „zöld háló” felhelyezését, vagy az átlátszó üvegnek az emberi szemmel láthatatlan UV-festékkel történő festését, amelyet - ellentétben velünk - a madarak érzékelni tudnak.
 
Február 5-én, Márton András, a Fióka és Madármentés nevű állatvédő egyesület aktivistája Facebook-bejegyzésben tudatta az örömhírt: madárbiztos fóliával vonják be a több tucat madár életét követelő váci utcai üzletház üvegfalát.
 
A minap felkerült a parlament.hu internetes oldalra Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a válasza, amelyben arról tájékoztatja Sneidert, hogy 
"a problémáról értesült a kormányzat, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkársága pedig azt az utasítást kapta, hogy a szakmai kamarák bevonásával, a probléma megoldása és későbbi elkerülése érdekében, mielőbb tegyenek javaslatot az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII . 20.) Korm. rendelet módosítására."
Sneider Tamás portálunk kérdésére elmondta, hogy a kormányzat hozzáállását ebben a konkrét ügyben jónak találta, a válaszban foglaltakat pedig örömmel vette. 
 
Fotók: Fióka és madármentés FB-oldal