Úgy néz ki, lőttek az olimpiának

A Magyar Nemzet információi szerint 200 ezer felett van az aláírások száma, amiket a Momentum és az őket segítő balos pártok gyűjtöttek.

A lap úgy tudja, a Momentum körülbelül 160 ezret gyűjtött, a többiek pedig 50-60 ezret.
 
Mindez azt jelenti, hogy a 138 ezer hiteles aláírás akkor is könnyedén meglesz, ha az aláírások 15-20%-a a szokásoknak megfelelően érvénytelen lesz.
 
Ha a népszavazást kiírják, az szinte biztosan megpecsételi az olimpia sorsát, a legfrissebb kutatások szerint ugyanis a többség nem támogatja a kezdeményezést. Ha az olimpiapártiak csekély többséget is szereznének, az eredmény nagy súllyal eshet latba a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál a helyszín kiválasztásakor - igaz, ők ezzel kapcsolatban saját közvélemény-kutatást tartanak.
 
A Magyar Nemzet találgatásai szerint nem kizárt, hogy Budapest kihátrálhat a pályázat mögül.
 
 A kormány közben igyekszik hátrébb lépni: Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője azt nyilatkozta, hogy a pályázatot Budapest adta be, így a kormánynak és a Fidesznek annyi köze van a témához, mint a DVTK kezdőcsapatához.