2017. 02. 17. 10:29

Tarlós István: úgy látom, a kutyát nem érdekli, mi szerepel az Olaf-jelentésben

Sikeres népszavazási kezdeményezés esetén pedig átgondolná az olimpiai pályázatot a főpolgármester. Jöhet a teljes hátraarc?

12:05
Honnan a fenéből tudnám, hogy mennyire kerül majd az olimpia?

Válaszolta egy kérdésre, majd jó érzékkel hozzátette: a brazilok sem tudták még tavasszal sem, hogy mennyibe került az olimpia.

12:02
De miért nem támogatta korábban az olimpiát?

Arra a kérdésre, hogy ő maga is kritikus hangot ütött meg korábban, azt válaszolta: az még a takarékos olimpia elvének megjelenése előtt volt, azóta viszont megváltozott a véleménye.

11:40
"Ha így lenne, az ilyen nagy bűn lenne?"
- mondta újságírói kérdésre, miszerint elgondolkodna az olimpiai induláson, ha sikeres lenne az aláírásgyűjtés. Tarlós feltette a kérdést: most az is baj, ha figyelembe veszik a népakaratot, vagy az is, ha nem?
"Higgye el, nem született még ilyen döntés, ezt én csak a saját döntésem alapján mondtam"
- mondta annak kapcsán, hogy létezik-e a Fideszen belül egy ilyen forgatókönyv. 
"Én már attól félek, hogy nem lesz meg az elegendő számú aláírás, mert akkor meg azt mondják, hogy csaltak"

11:27
Nem lesz partner a népszavazás lassításában Tarlós
"Azt az állításomat továbbra is fenntartom, hogy Budapesten olimpia rendezése esetén számos olyan beruházás megvalósulna, ami csak jóval később, vagy soha (...) kevesebb pénzt lehetne így elvinni vidékre"
- vetette be a klasszikus vidék-Budapest szembeállítást. Viszont hozzátette:
"Ha lesz népszavazás, annak eredményét messzemenőkig tiszteletben tartom. Azt, hogy valaki szándékosan lassítsa a népszavazást, abban én nem vagyok partner."

11:06
Erősen elgondolkodna azon, hogy vissza kell mondani az olimpiai indulást
- ha sikeres lesz az olimpiai népszavazás kapcsán az aláírás - mondta Tarlós.
 
A jelenlegi MSZP és baloldali politikusoknak, ha egy évvel ezelőtt ennyire aggódtak, akkor miért pont most jutott eszükbe? - mondta annak kapcsán, hogy az MSZP másfél évvel ezelőtt még megszavazta a közgyűlésben az indulást.
 
Valójában ez a népszavazás számukra nem az olimpiáról szól, hanem "valami másról".

11:02
A grundon ilyet nem lehetett megtenni. Annak idején elvették tőle az uzsonnáját, a sapkáját pedig feldobták a fára
- mondta a baloldali ellenzék pálfordulása kapcsán. Emlékeztetett: a MOB és lényegében a Parlament is százszázalékos döntéssel állt ki az olimpiai rendezés mellett. 
 

10:52
Rosszindulatú, frusztrált, tájékozatlan emberekről beszél Tarlós
Vagyis a kommentelőkről. Mint kiderült, a főpolgármester ismerkedett az internet világával, és belenézett az egyik portál kommentmezőjébe...

10:48
Tarlós István nem is kommentelné a szakszervezetek követelését

A főpolgármester hosszan sorolta a közterület-fenntartás megnövekedett költségeit, amit szembeállított a szakszervezetek követeléseivel.

"Előbb 25, majd 34 százalékos, majd 36,5 százalékos béremelést követelnek" - mondta, hozzátéve, ő ezt nem is kommentálná.
 

10:40
Az ellenőrző mérnök kirúgásáról szólva

a főpolgármester kifejtette: a jelenlegi városvezetés volt az, ami a súlyos szabálytalanságot megszüntette és kirúgta az összeférhetetlen mérnököt.

10:32
Tömegtájékoztatás helyett tömegmanipuláció

Erősen kezd a főpolgármester: szerinte teljesen felesleges volt kitenni az internetre az Olaf-jelentést, mert úgysem arról beszélnek, ami benne van. Szerinte tömegtájékoztatás helyett tömegmanipuláció folyik a magyar médiában.