Van remény egy újabb tűzszünetre

Megállapodás született a Moszkva által támogatott szakadárok és Ukrajna között egy február 20-tól induló kelet-ukrajnai tűzszünetről.

"Február 20-án életbe lép a fegyvernyugvási megállapodás és a nehézfegyverek (frontvonalról történő) visszavonása (...) aktívan támogattuk ezt a döntést, és világosan kifejeztük meggyőződésünket, hogy ezúttal nincs helye hibának" - mondta Lavrov újságíróknak.
    
Az orosz külügyminiszter szerint kisebb előrelépés történt a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott, a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoportnak alárendelt, humanitárius kérdésekkel foglalkozó munkacsoportban is, így a konfliktus szereplői egyeztették az általuk fogva tartottak listáit, egy későbbi fogolycsere reményében. Moszkva úgy látja, hogy a felek meg fognak tudni állapodni a kérdésben - tette hozzá.
    
Értesülések szerint az Ukrajna, Németország, Franciaország és Oroszország részvételével, úgynevezett normandiai formátumban tartott tanácskozáson egyeztettek arról is, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek lehetővé kell tenni a tűzszünet és a fegyverrendszerek kivonásának ellenőrzését is. A Vöröskereszt emellett humanitárius hozzáférést kapna a válságövezethez.
    
Az orosz külügyi tárca vezetője mindössze percekkel azt követően nyilatkozott, hogy ukrán kollégája, Pavlo Klimkin újságírókkal közölte: "egyáltalán nem tették boldoggá" a szombati tanácskozás eredményei. "Jelentős eredményre van szükségünk, nem csak néhány nyilatkozatra" - mondta.