A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének valamiért nagyon fontos a magyar pályázat

A NOB elnöke szerint politikai célok vezérelték a budapesti olimpia ellenzőit, akik aláírásgyűjtésükkel "komoly veszélybe" sodorták a 2024-es magyar fővárosi pályázatot.

Thomas Bach hozzátette, a referendum körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták, hogy "feltegyék magukat Magyarország politikai térképére", s egyszerűen csak "nevet akartak szerezni maguknak".
    
Bach az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában reagált azokra a felvetésekre is, miszerint ha Budapest kiszállna a versengésből, akkor másik két kandidáló, Párizs és Los Angeles a 2024-es és a 2028-as olimpiát is "eloszthatná" egymás között: "Szeretem, amikor az emberek az olimpiai rendezésről beszélnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy érdekli őket." Ezzel kapcsolatban ugyanakkor mind a francia, mind az amerikai pályázat vezetői kijelentették, hogy jelenleg csak a 2024-es ötkarikás játékokra összpontosítanak.
    
Pénteken a Momentum Mozgalom 266 151 aláírást adott le az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében. Az aláírásgyűjtésben az LMP, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd aktivistái is részt vettek.