Kitálalt egy svéd rendőr – a súlyos bűncselekmények elkövetőinek szinte mindegyike migráns

A svéd ügyészség azonnal eljárást is idított ellene. Nem tűrik el azt, ha valaki kimondja az igazságot.

A svéd zsaru hosszan sorolja az elkövetett bűncselekményeket:

nemi erőszak, erőszak, rablás, súlyos testi sértés, zsarolás, testi sértés, rendőrség elleni erőszak, rendőrség fenyegetése, gyilkossági kísérlet, drogterjesztés.

A feltételezett elkövetők:

Ali, Mohamed, Mahmud, Mohamed, Mohamed, Ali, újra, újra, újra ezek ismétlődnek, aztán Christopher... Igen, egy svéd név is bekerült a sorba, aztán folytatódik a megszokott lista, Ali, Mohamed, stb.

A rendőr tisztában volt vele, hogy Svédországban nem lesz, mint fogalmazott „politikailag korrekt” amit leír. Valószínűleg számított is rá, hogy tette nem marad majd következmények nélkül. Félelmei hamar be is igazolódtak. A svéd állami rádió ugyanis már bejelentette: az ügyészség eljárást indított ellene. Bo Andersson örebroi rendőrkapitány szerint Springare bűncselekményt követett el. Azzal érvelt:

sok minden elmondható, de nem minden...

A lapunknak korábban nyilatkozó Daniel Friberg szerint Svédországban egy rendkívül szélsőséges balliberális kisebbség tartja kezében a média szinte teljes egészét. Nem tűrnek el semmilyen különvéleményt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a másképpen gondolkodókat megbélyegezzék és kirekesszék a társadalomból.

Daniel Friberg: A mainstream média kezéhez vér tapad

Miért választja egy sikeres svéd üzletember hazájának az Európa szerte rágalmazott Magyarországot? - A balliberális média részéről érkező rágalmakat én kifejezetten bókként értékelem, hiszen egész 18 éves korom óta, amióta aktív konzervatív svéd hazafi vagyok, hozzá kellett szoknom ehhez.Ebből a szempontból a svéd média a legrosszabb egész Európában: gyűlölik Magyarországot, bármilyen személyt, vagy országot, aki kilép az ő rendkívül szűk, politikailag korrekt, kultúrmarxista narratívájukból.